Január 27
Indulás haza
Annak ellenére, hogy gyönyörű napokat töltöttem
Delhiben, nagyon vártam már, hogy indulhassak haza, az én megszokott kis meleg
fészkembe. Tiborkám, Nagyfőnök, és mind...nagyon hiányoztak már...mégis csak az én fészkem...
Reggel, illetve hajnalban volt az ébresztő. A gép
10:20 körül indult Delhiből, de mondták, hogy vagy 3 órával előtte ki kell
menni. Plusz még az autóút. Kifelé. Nagyon büszkén írom le, hogy szombaton
reggel a sofőrkénk engem már kivitt a reptérre. Már talán visszaállt a közlekedés
az ( általuk) megszokott menetrendbe. Hajnali ébresztő, reggeli készülődés. Még
utoljára ráültem a bőröndömre , amiben benne volt a 3 tevebőr táska és a
hatalmas kép keretben, üveggel. Nem volt viszont benne a tisztasági
csomagocskámból semmi, néhány ruha és néhány súlyosabb apróság. Próbáltam a nehezebb, de kisebb ajándékokat ( a tollakat és a kulcstartókat ) átpaterolni a kézi
bőröndkémbe, és gyakoroltam, hogy lehet azt a
pici, ám brutál nehéz kézi bőröndöt laza mozdulattal és széles, laza
arcberendezéssel felemelni. Mert az tuti túlment a megengedett határon. A
nagyot nyolcvanszor összeraktam, szétszedtem, ( remek kis puzzle volt) de
valahogy épp nem volt 23 kg. Ha jól emlékszem, úgy 22 körül mutatta a reptéren
a mérleg. Szóval, reggeli menetrend, jött a kis drága sofőrkém. Odalépett
hozzám a tanárnő. Le kell írnom: igen, én ilyen csoda lénnyel még nem
találkoztam. Eljátszotta az idős nőt, ült, magába roskadva, aztán vele szemben
a szekrénybe roskadoztak az informatika tanárnak osztott díjak. Szerényen élt,
de majd nyáron meg ha nyugdíjba megy, lemegy Keralába, a kis házába ( amit nálunk
hatalmas palotának becéznek) Ennek a nőnek akkora szíve volt, olyan aranyos és
olyan odaadó és kedves volt!! Ja igen, és ő el mert vinni minket metrózni és Tuk-Tuk-ozni.
Szóval, megpusziltam, és rásírtam a vállára. Ez a néhány nap nagyon nagyon meghatározó és erős élmény volt nekem. Ilyen tiszta lekű emberekkel nagyon kevésszer találkoztam még. Olyan jó
lenne ha tudnák ( és tuti tudni fogják, mert ezt olvassák majd, és fordítjákJ)) hogy mennyire szerettem ott lenni.
Na, sofőrkém a vállára kapta a nyolctonnás
bőröndömet, és letepert vele a negyedik emeletről. Én becsüccsentem az autóba,
és még utoljára kiélveztem Delhi érthetetlen kuszaságban áramló autótömegét.
Kiértünk a reptérre. Itt a bejárat előtt több
sávban is ki lehetett szállni az autóból. Pesten egy csík van csak, itt még kettő választott el a bejárattól. Kiszedtem az összes motyókámat, és megálltam, vártam, hogy
legalább az első sávon át tudjak menni. Álltam, és vártam. És csak vártam. Autók
meg csak áramlottak. Szegény sofőrkém felmérte, ha nem lép a tettek mezejére,
én ott töltöm a következő 300 évet. Kipattant az autóból, mellém állt, mint
testőr mind a 150 centijével, és valahogy átrángatott az autók között. Ha
nincs, én ott mumifikálódok az út szélén. Tuti sose jutottam volna át.
Nagyon hálás voltam neki . Átérve kerestem egy
ajtó szerű bejáratot. Odacibáltam minden táskámat, és egy katona megállított és
gyakorlatilag minden papírkámat előszedetett velem, mielőtt beengedett volna a
reptér belsejébe. Igaza volt, csak nekem ez olyan félelmetesnek tűnt. Még a
napokban erre mondták azt az ottani tanárnők, hogy nem kell félni ott vannak a
katonák és a rendőrök. Tudja fene, bennem ez a látvány nem a megnyugvás volt.
Na, akkor bejutottam a reptér belsejébe. A pánik
persze rögtön elkapott. Én, aki nem tudok tájékozódni, egy ekkora térben hogy
találom meg az én helyemet ( No igen, lehet akkor gondolni, hogy mi a fenének megyek egyedül Indiába. A válaszom:
kíváncsiságból. És igen, érdekelt az iskola olyan helyen, ahol minden más, de
legfőképp az emberi gondolkodás más.)
Szóval, megkerestem az én repcsikém becsekkolásának
a sorát, széles álcázott mosollyal, de belül görcssel, feldobtam a nagy bőröndömet
a szalagra…és hollééééé, nem több 23 kg-nál…Juhééé, akkor ettől megszabadultam.
Ezután egy
nagyon kellemes, laza utazás következett. Ellenőrzés, majd kapukeresés. Még
próbálkoztam, hogy vegyek-e valamit a maradék pénzemen, de inkább hazahoztam.
Nem találtam semmi csábítót vagy vonzót ( na, ha már én nem találok semmit:-))
Kapukeresés, majd felszálltunk egy batár nagy
gépre. Azért megjegyzem, hogy mittudomén volt vagy 500 fős, totál tele volt, (
Delhi-Helsinki járat) Hogy ez a sok
ember mit csinál, hogy ennyire tele van egy átlagos nagy gép…De szeretnék
én is ilyen munkát végezni…hogy sokat utazhassak., repkedhessek Na, majd a
másik életemben. Az utasok három negyede fehér emberke volt. Hogy ezek
hol voltak eddig??? Mert az utcán nem, az biztos ( mint ahogy én sem) És ami még hihetetlen:
mögöttem egy idős magyar házaspár ült. Valamilyen jelzést leadtam, hogy én is…én
is…meg hogy értem a beszédüket, ne legyen már kényelmetlen valamit hallani, amit
nem kellene. Mellém egy kicsit gyengébb idegrendszerű hölgy ült. Elég rendesen
elszórakoztatta a személyzetet. Na, ok, a filmvetítője nem indult. Cserébe
viszont megkapta a repcsi wifi jelszavát.
Lestem , fókuszáltam…de azért nem volt merszemJ)))
India felett egyszer csak derűs lett az ég. Lent a hatalmas
hegyvonulatok, utak, majdnem azt írtam, hogy falvacskái, pedig hát azok nagyon
nem voltak…szóval minden nagyon szépen látszott. Majd Oroszországnál mindent hó
borított. Zseniális találmány, hogy láttuk, hol megyünk. (Delhi , Aral
tó, Moszkva, Helsinki) Nézhettem az előre mutató webkamerát és a lefelé látót is.
Nagyon jót játszottam, de alapból a 8 óra alatt főleg filmeket néztem. Néha
szóltak, hogy turbulencia…öveket becsatolni, na azért ezt nem élveztem annyira, de nem volt vészes.
Visszafelé Moszkva után minden felhős volt. Olyan,
mintha egy havas tájon repülnénk, vagy inkább tejszínhabon. Imádok repülni. (
sajnos, nagyon nem adatik meg…)
És akkor, ott valahol Moszkva és Helsinki között
megláttam egy szivárványt. Kerek volt, a szárny mögött. Összeért. Le is
fotóztam, szerintem nem látszik a képen. De én láttam ( és nem akarom tudni,
hogy igen, onnét valami kijött, és az megtörte, alkotta, csinálta…) Nem
akarom!!! Tudni. Ez az én szivárványom volt. És Janet-é. Aki, akkor még nem
tudtam. Elment. Előző napokban .
Ő indított el a nemzetközi IKT-s úton, ő volt az én e-anyám.
Ő indított el a nemzetközi IKT-s úton, ő volt az én e-anyám.
Ezt az utat neki címzem. Írok, írtam róla egy
oldalkát ide, de az még nincs kész. Még nem zártam le.
Szenvedek tőle nagyon, Delhibe végig meséltem neki,
és alig vártam, hogy hazaérve akkor szavakban megfogalmazva is leírhassam. Figyelj,
Janet, megcsináltam. Elmentem, láttam, éreztem, tapasztaltam, tudtam, adtam,
kaptam, tanultam…
De Janet már január 22 óta ott volt velem. Hallotta
, érezte , amiket mondtam.
Ezt a linket kaptuk. Ettől még csak szörnyűbb lett az érzés
http://wgntv.com/2018/01/22/2-killed-in-house-fire-in-addison/
Ezt a linket kaptuk. Ettől még csak szörnyűbb lett az érzés
http://wgntv.com/2018/01/22/2-killed-in-house-fire-in-addison/
A szivárványt is ő küldte. Elköszönt.
( Aki emlékszik,ő az az idős néni, akivel sokszor
skypoltunk is, és neki volt a Katherin nevű fehér cicája…)
És még voltunk mi neki…Ausztráliától…Ázsián
át…Afrikán át…Európán át…Amerikáig…
Voltunk mi neki…és ő nekünk…volt…
Helsinkibe simán leértünk. Már nem fedett annyira
hó mindent, inkább havat és vizet láttunk fentről.
Helsinki…Európa, Hú, de nagyon örültem . Itt már
itthon vagyok. Valamilyen értelemben.
Helsinkiből már csak egy röppenés, kb 2 óra, és
Tibikém várt rám a reptéren De jó volt látni. Őt látni…jó volt.
Na okés, Nagyfőnök is elindult, de begyulladt
valami a nyakába, és visszavitte Boglárra. De Tiborkám várt…drága mosolygós szemeivel..de jó volt látni megint.
Itt az én fészkem, ő, a fiókáim= testrészeim, plusz gyerekeim...a Virág strand füves partja , a Gömb...a Balcsi, amit minden lélegzetvételnél beszívok, a napsugár, ahogy megcsillan a vízen , nyár, part, hajókázás...itt az én fészkem.
Itt az én fészkem, ő, a fiókáim= testrészeim, plusz gyerekeim...a Virág strand füves partja , a Gömb...a Balcsi, amit minden lélegzetvételnél beszívok, a napsugár, ahogy megcsillan a vízen , nyár, part, hajókázás...itt az én fészkem.
Nyugalom, biztonság, melegség.
Ezt láttam...láthattam...én, a kisember...Boglárról:-)))
Delhi, repülőtér ( belül nem lehetett fotózni, haza akartam jutni, nem kockáztattam:-)))
Otta szivárvány. Kerek, gyönyörű. Szia Janet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése