2018. február 18., vasárnap

Delhi: mit adtam, mit kaptam

Még érik...mit írjak...

Ez lesz az utolsó...majd...

Na, ez  az a bejegyzés, amit többször fogok megírni, átalakítani, hozzáírni, elvenni.
Nagyon sok gondolatom van...csak még érik...de meg fog érni.
És ha eddig is őszintén kiírtam, amit gondoltam...hát akkor itt is...jót és mindent..
Mert megnyomott rendesen, adott ...sokat...ez az út, és az iskola.....

Delhi, Utolsó nap. Hazafelé



Január 27

Indulás haza
Annak ellenére, hogy gyönyörű napokat töltöttem Delhiben, nagyon vártam már, hogy indulhassak haza, az én megszokott kis meleg fészkembe. Tiborkám, Nagyfőnök, és mind...nagyon hiányoztak már...mégis csak az én fészkem...

Reggel, illetve hajnalban volt az ébresztő. A gép 10:20 körül indult Delhiből, de mondták, hogy vagy 3 órával előtte ki kell menni. Plusz még az autóút. Kifelé. Nagyon büszkén írom le, hogy szombaton reggel a sofőrkénk engem már kivitt a reptérre. Már talán visszaállt a közlekedés az ( általuk) megszokott menetrendbe. Hajnali ébresztő, reggeli készülődés. Még utoljára ráültem a bőröndömre , amiben benne volt a 3 tevebőr táska és a hatalmas kép keretben, üveggel. Nem volt viszont benne a tisztasági csomagocskámból semmi, néhány ruha és néhány súlyosabb apróság. Próbáltam a nehezebb, de kisebb ajándékokat ( a tollakat és a kulcstartókat ) átpaterolni a kézi bőröndkémbe, és gyakoroltam, hogy lehet azt a  pici, ám  brutál nehéz kézi bőröndöt laza mozdulattal és széles, laza arcberendezéssel felemelni. Mert az tuti túlment a megengedett határon. A nagyot nyolcvanszor összeraktam, szétszedtem, ( remek kis puzzle volt) de valahogy épp nem volt 23 kg. Ha jól emlékszem, úgy 22 körül mutatta a reptéren a mérleg. Szóval, reggeli menetrend, jött a kis drága sofőrkém. Odalépett hozzám a tanárnő. Le kell írnom: igen, én ilyen csoda lénnyel még nem találkoztam. Eljátszotta az idős nőt, ült, magába roskadva, aztán vele szemben a szekrénybe roskadoztak az informatika tanárnak osztott díjak. Szerényen élt, de majd nyáron meg ha nyugdíjba megy, lemegy Keralába, a kis házába ( amit nálunk hatalmas palotának becéznek) Ennek a nőnek akkora szíve volt, olyan aranyos és olyan odaadó és kedves volt!! Ja igen, és ő el mert vinni minket metrózni és Tuk-Tuk-ozni. Szóval, megpusziltam, és rásírtam a vállára. Ez a néhány nap nagyon nagyon  meghatározó és erős élmény volt nekem. Ilyen tiszta lekű emberekkel nagyon kevésszer találkoztam még. Olyan jó lenne ha tudnák ( és tuti tudni fogják, mert ezt olvassák majd, és fordítjákJ)) hogy mennyire szerettem ott lenni.

Na, sofőrkém a vállára kapta a nyolctonnás bőröndömet, és letepert vele a negyedik emeletről. Én becsüccsentem az autóba, és még utoljára kiélveztem Delhi érthetetlen kuszaságban áramló autótömegét.
Kiértünk a reptérre. Itt a bejárat előtt több sávban is ki lehetett szállni az autóból. Pesten egy csík van csak, itt még kettő választott el a bejárattól. Kiszedtem az összes motyókámat, és megálltam, vártam, hogy legalább az első sávon át tudjak menni. Álltam, és vártam. És csak vártam. Autók meg csak áramlottak. Szegény sofőrkém felmérte, ha nem lép a tettek mezejére, én ott töltöm a következő 300 évet. Kipattant az autóból, mellém állt, mint testőr mind a 150 centijével, és valahogy átrángatott az autók között. Ha nincs, én ott mumifikálódok az út szélén. Tuti sose jutottam volna át.
Nagyon hálás voltam neki . Átérve kerestem egy ajtó szerű bejáratot. Odacibáltam minden táskámat, és egy katona megállított és gyakorlatilag minden papírkámat előszedetett velem, mielőtt beengedett volna a reptér belsejébe. Igaza volt, csak nekem ez olyan félelmetesnek tűnt. Még a napokban erre mondták azt az ottani tanárnők, hogy nem kell félni ott vannak a katonák és a rendőrök. Tudja fene, bennem ez a látvány nem a megnyugvás volt.

Na, akkor bejutottam a reptér belsejébe. A pánik persze rögtön elkapott. Én, aki nem tudok tájékozódni, egy ekkora térben hogy találom meg az én helyemet ( No igen, lehet akkor gondolni, hogy mi a  fenének megyek egyedül Indiába. A válaszom: kíváncsiságból. És igen, érdekelt az iskola olyan helyen, ahol minden más, de legfőképp az emberi gondolkodás más.)

Szóval, megkerestem az én repcsikém becsekkolásának a sorát, széles álcázott mosollyal, de belül görcssel, feldobtam a nagy bőröndömet a szalagra…és hollééééé, nem több 23 kg-nál…Juhééé, akkor ettől megszabadultam.

Ezután  egy nagyon kellemes, laza utazás következett. Ellenőrzés, majd kapukeresés. Még próbálkoztam, hogy vegyek-e valamit a maradék pénzemen, de inkább hazahoztam. Nem találtam semmi csábítót vagy vonzót ( na, ha már én nem találok semmit:-))

Kapukeresés, majd felszálltunk egy batár nagy gépre. Azért megjegyzem, hogy mittudomén volt vagy 500 fős, totál tele volt, ( Delhi-Helsinki járat) Hogy ez a  sok ember mit csinál, hogy ennyire tele van egy átlagos nagy gép…De szeretnék én is ilyen munkát végezni…hogy sokat utazhassak., repkedhessek Na, majd a másik életemben.   Az utasok  három negyede fehér emberke volt. Hogy ezek hol voltak eddig??? Mert az utcán nem, az biztos  ( mint ahogy én sem) És ami még hihetetlen: mögöttem egy idős magyar házaspár ült. Valamilyen jelzést leadtam, hogy én is…én is…meg hogy értem a beszédüket, ne legyen már kényelmetlen valamit hallani, amit nem kellene. Mellém egy kicsit gyengébb idegrendszerű hölgy ült. Elég rendesen elszórakoztatta a személyzetet. Na, ok, a filmvetítője nem indult. Cserébe viszont megkapta a repcsi wifi jelszavát.
Lestem , fókuszáltam…de azért nem volt merszemJ)))

India felett egyszer csak derűs lett az ég. Lent a hatalmas hegyvonulatok, utak, majdnem azt írtam, hogy falvacskái, pedig hát azok nagyon nem voltak…szóval minden nagyon szépen látszott. Majd Oroszországnál mindent hó borított. Zseniális találmány, hogy láttuk, hol megyünk. (Delhi , Aral tó, Moszkva, Helsinki) Nézhettem az előre mutató webkamerát és a lefelé látót is. Nagyon jót játszottam, de alapból a 8 óra alatt főleg filmeket néztem. Néha szóltak, hogy turbulencia…öveket becsatolni, na azért ezt nem élveztem annyira, de nem volt vészes. 

Visszafelé Moszkva után minden felhős volt. Olyan, mintha egy havas tájon repülnénk, vagy inkább tejszínhabon. Imádok repülni. ( sajnos, nagyon nem adatik meg…)

És akkor, ott valahol Moszkva és Helsinki között megláttam egy szivárványt. Kerek volt, a szárny mögött. Összeért. Le is fotóztam, szerintem nem látszik a képen. De én láttam ( és nem akarom tudni, hogy igen, onnét valami kijött, és az megtörte, alkotta, csinálta…) Nem akarom!!! Tudni. Ez az én szivárványom volt. És Janet-é. Aki, akkor még nem tudtam. Elment. Előző napokban . 
Ő indított el a nemzetközi IKT-s úton, ő volt az én e-anyám.
Ezt az utat neki címzem. Írok, írtam róla egy oldalkát ide, de az még nincs kész. Még nem zártam le.
Szenvedek tőle nagyon, Delhibe végig meséltem neki, és alig vártam, hogy hazaérve akkor szavakban megfogalmazva is leírhassam. Figyelj, Janet, megcsináltam. Elmentem, láttam, éreztem, tapasztaltam, tudtam, adtam, kaptam, tanultam…
De Janet már január 22 óta ott volt velem. Hallotta , érezte , amiket mondtam.

Ezt a linket kaptuk. Ettől még csak szörnyűbb lett az érzés 
http://wgntv.com/2018/01/22/2-killed-in-house-fire-in-addison/ 

A szivárványt is ő küldte. Elköszönt.

( Aki emlékszik,ő az az idős néni, akivel sokszor skypoltunk is, és neki volt a Katherin nevű fehér cicája…)
És  még voltunk mi neki…Ausztráliától…Ázsián át…Afrikán át…Európán át…Amerikáig…
Voltunk mi neki…és ő nekünk…volt…

Helsinkibe simán leértünk. Már nem fedett annyira hó mindent, inkább havat és vizet láttunk fentről.
Helsinki…Európa, Hú, de nagyon örültem . Itt már itthon vagyok. Valamilyen értelemben.
Helsinkiből már csak egy röppenés, kb 2 óra, és Tibikém várt rám a reptéren De jó volt látni. Őt látni…jó volt.
Na okés, Nagyfőnök is elindult, de begyulladt valami a nyakába, és visszavitte Boglárra. De Tiborkám várt…drága mosolygós  szemeivel..de jó volt látni megint.

Itt az én fészkem, ő, a fiókáim= testrészeim, plusz gyerekeim...a Virág strand füves  partja , a Gömb...a Balcsi, amit minden lélegzetvételnél beszívok, a napsugár, ahogy megcsillan a  vízen , nyár, part, hajókázás...itt az én fészkem.
Nyugalom, biztonság, melegség.

Ezt láttam...láthattam...én, a kisember...Boglárról:-)))



Delhi, repülőtér ( belül nem lehetett fotózni, haza akartam jutni, nem kockáztattam:-)))



Otta szivárvány. Kerek, gyönyörű. Szia Janet. 




































2018. február 17., szombat

Delhi, ötödik nap. Republic Day: Családnál

2018.01.26.
Republic Day
Tanárnőnél vagyok,
TV ünnepséget nézzük , tetőn a légibemutatót,
főzünk, beszélgetünk.
Megtanít meditálni
Délután metrózás, Tuk-Tuk,
Templomlátogatás

Január 26. Republic Day. Én ezt a napot hagytam arra, hogy majd valahogy lekeveredek Taj Mahal-ba. Hát nem mentem. Sehova nem mentem. Mert ha oda nem, hát akkor itt, Delhiben körbenézek. Négy napi munka után ezt az egy napot a barangolásra hagytam. Majd én, egyedülJ)) Hihi, a szobámból ki nem mertem volna menni egyedül, nem hogy nézelődjek.
Itt ébredtem a világ egyik legcsodálatosabb, legmelegszívűbb tanárnő lakásán. Annát is ide hozták. Egy szobában ébredtünk. Az ágy körül a lehajigált, és a bőröndbe be nem fért cuccok szanaszét.
Hogy hogy lesz ebből hazarepülés???
Nos, a lakás a negyedik emeleten volt. Szűk kis lépcső vezetett fel a negyedik szintig. A nagy retesszel ellátott ajtón( vagy két ajtón, nem emlékszem, de nagyon ajtó volt) belépve egy nagyon szép és színes nappaliba léptünk be. Szemben két ülőke, a bejárati falon egy hatalmas TV. Innét nyílt egy étkező, az étkezőből egy irányban a konyha, a másik két ajtó két hálószobához vezetett. Mindkét szobához eredetileg volt fürdőszoba. Belülről, a szobákból. Na, ezzel meggyűlt a bajom éjjel.
A mi szobánk fürdője nem volt használatos. Valamilyen vízproblémák miatt. Ez úgy nappal nem is volt gond.
Ja, egyszer megkérdeztem Annát, hogy szerinte hol van a mosógép. No, itt volt, letakarva. A nem használatos fürdőben.
A másik fürdő ablakában volt egy érdekesség. Egy mókusfészek. Érintetlenül, háborítatlanul, a két ablak között. Senki nem zavarta őket időtlen idők óta.
A kézmosón 3 csappal néztem szembe. Zavarba ejtett, melyiket tekergessem. Aztán már elmondták: az egyik a hideg víz, a másik a városi tartalék, a harmadik a házhoz tartozó tartalék víztartály. Szóval, marad az első használatra.
A zuhanyzó szerűségnél is több csapot láttam . Nem kísérleteztem vele, nem szerettem volna lebontani semmit, ami adott esetben fontos lehet. Itt is itt volt a nagy „vödörszerű” alkalmatosság  benne a kicsi edényke. Állítólag ők ezt használják fürdésre. Én nem próbáltam ki. Itt a fürdőben bent volt a WC is. Papír nem volt, de szappan az ülőke mellet igen. Kicsit már kiszáradt. Nem használtam.
A tanárnő szobájából nyílt ez a fürdő. Innét nyílt még egy gyönyörűen berendezett kicsike szoba az imádkozáshoz. Benne sűrű díszítés, a falon a  férje fotója.
A mi szobánkba volt egy hatalmas ágy meg szekrények, illetve innét nyílott a nem használatos fürdőszoba.
Ez a másik szobából nyíló fürdő azért éjjel gondot okozott nálam. Éjjel ,koromból adódóan éreztem, hogy ki kell mennem pisilni. Pattanok ki az ágyból, próbálom azonosítani magam, hogy hol vagyok ma éjjel, araszolok kifelé a konyha felé becélozva a fürdőt. Azt a  fürdőt, ami a tanárnő szobájából nyílik, és amit lehet használni a víz miatt. Csak csendben, ne ébredjen fel senki!!! De a szoba ajtaja zárva volt. Jójó, Gyöngyike, csak csendben, ne ébressz fel senkit...de menni kell...méghozzá sürgősen...de el volt húzva az ajtó. Nyúlok  a kilics felé...csendben..de tempósan...és....nem volt kilincs az ajtón!!! Na Jesszuskám.... Ott álltam éjjel , megkönnyebülésre várva egy idegen konyhában , arccal a fürdő felé, amitől egy kilincs nélküli ajtó választott el. 
Beáldoztam a használaton kívüli fürdőt. Visszataperoltam magam, de nem húztam le. Csak csendben!!! És mélyen bízva abban, hogy a negyedik emeleti lakásból a gravitáció másnapra majd csak megszabadít a bűnömtől. 
No, aztán lassan kiderült, miért nem mehettünk le /ki sehova.
A hírekből ők tudták, mi még csak foszlányokat halottunk. A másik iskola buszt megtámadta két kerékpáros, lelőtték a sofőrt. Mi van??? Jesszus. De jó, hogy nem vagyok egyedül.
Megjegyzem itthon valamikor február elején az indiai vagy Delhről szólő internetes oldalon meg is találtam a hírt, és a busz belső kamerájának a felvételét. A sofőr nem látszik, csak ahogy hirtelen mindenki, gyerekek lebújnak a  busz ülései közé, aztán még bal oldalon valaki benéz a  buszba, és szerintem még egyszer belelő. Látszik, ahogy fröccsen az üveg. Ez is Delhi.
Hútejesszusmáriám…
Na, akkor de jó itt együtt lenni.
A héten először aludtam ki magam. Mert ugye mindig reggel fél nyolcra ott volt értem a  sofőr, na ez 4,5 óra eltolódással számolva emberek között is hajnali három nálunk.
Na végre, jót aludhattam. Reggelit mi csináltunk, és ez a drága lélek, mert annyira az volt szintén sütögetett nekünk valamit, amiben sem hús, sem tojás. Éhes voltam. Befaltam.
Majd beültünk nézni az elnök beszédét.
Hát , az érdekes. Még az előző napon, amikor a nagyokkal beszélgettünk a könyvtárba, akkor kérdeztem rá, hogy ők mit fognak csinálni ezen a szabad napon. Hát megyünk megnézni az elnök beszédét. Szépen hajnali ötkor kivonulnak kis székekkel , a http://delhi.vilagnezo.hu/helyek/profil/permalink:india-kapu-3135/ Indiai Kapu köré leteszik a is széket, és várnak. Itt vár a több ezer felvonuló is, hajnali öt óra után.
Mert a közlekedés, a metró is leáll délelőtt ( és én még barangolni akartam)
Szóval az ünnepség. Mi is néztük ám a TV-ben!!! Olyan volt, mint régen a november 7-i ünnepségek. Hatalmas felvonulás, több ezer emberrel, feszített, fegyelmezett felvonulás, egyenfelvonulás. Ha érted, mire gondolok. Percenkénti képbevágás az elnökről. Ő hogyan nézi a felvonulókat. Idős, ősz hajú ember volt. Fent ült egy emelvényen, mindenki felett.
Érdekes volt látni és érezni, hogy mennyire várják a beszédet. Hisznek benne. Követik. Hisznek.
Ha nekem itthon valaki nagy ember mond valamit, rögtön az csavarodik át az agyamon, hogy akkor ez neki miért, mire jó. Ők meg tátott szájjal hisznek. és tudjátok, hogy ez mennyivel jobb??? Megnyugtató , biztos bizalom. No akkor mennyivel jobb nekem, aki már így 54 évesen senkiben és semmiben sem hiszek? A fenéket jobb. Állandó agyalás, bizalmatlankodás. Tuti nekik könnyebb a hétköznap.
És akkor jött a légi bemutató. Drága tanárnő mondta, hogy robogjunk fel a tetőre. Ó, nem gond, mehetünk a pizsamás harci díszünkben is, úgy sem lesz ott fent senki. Tévedett. A két fehér bőrű liba a két ujjas zokniban felment a tetőre, ami nem hogy üres nem volt, de totál fullon volt emberekkel. Mosolyogtak, üdvözöltek mindek, olyan tapadósan aranyosak és kedvesek voltak. Én meg zavart. Legkevesebb a zoknim miatt, de az egész outlook-om messze volt egy átlag európai embertől…ebben a pillanatban.
Fent a tetőn nagyon furi volt. Egy lakótelep, picikét lepusztult tetőterasza. Állítólag napozni is szoktak itt. Találtunk Annával néhány cicaetető edényt is. Illetve mi úgy gondoljuk, hogy cicák étele volt benne.
Lenézve a belső udvarra épp kint sütögettek valamit. Olyasmi, mint nálunk a bográcsozás. Volt az egyik fal előtt egy lepedővel letakart rész. Majd lepedővel letakart rész több tucat cipővel. Állítólag imádkozni mentek oda.
Nyugalmat erőlettet magamra, mondjuk a  látvány ezt nem erősítette meg. Egyszer csak a fejem vitte le egy sivító repülő. Majd még egy…majd még néhány. Próbáltam a  hallásomat lassan visszaállítani, s a  fejemet is a helyére visszarakni. Hú, de ijesztő  hangok voltak ezek a repülők.
Visszamentünk a lakásba. Ott előkerültek a fotóalbumok. A néninek ( aki volt vagy kereken 4 évvel idősebb nálam) van két gyönyörű lánya. Megmutatta az esküvői fotókat.
Gyönyörű, színes ruhában méggyönyörűbb sminkkel a menyasszonyok. Nos, igen, itt fogalmazódott meg bennem.
 Nem ők túl színesek, mi vagyon nagyon szürkék.
Ki mondta, hogy a mi egyen alig színünk a szebb. De nem ám!!!
Ja, és meditálni is megtanultam. Összetettem két ujjacskámat, és hosszú óóóó-t mondtam. Csináltam én rendesen. Állítólag vagy 30-szor kell megismételni. Én csak néhányszor bírtam elfogyott a levegőm.
Aztán beszélgettünk a családról, az esküvőkről. Ők nem pénzt adnak a fiataloknak, hanem aranyat. Sokat. Húha!!! Naaztamindeni…
Drága aranyos tanár néni, aki külsőre nagyon egyszerűen nézett ki, ( másrészt megjegyzem, informatika tanár, több nemzetközi elismeréssel a zsebében) mesélt arról, hogy ennyi neki már elég. Úgyis nyugdíjba megy 2 év múlva. Pl. este a TV előtt lehajtott fejjel hámozgatta a fokhagymát. Mint egy nagymama. És ha nyugdíjba megy, akkor leutazik Kerala-ba, ott van egy kis öröklött házikója https://www.google.hu/search?q=kerala&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiE2Kadj63ZAhXSI1AKHaqaAZkQ_AUICigB&biw=1242&bih=602
Na , nem épp a tengerparton egy icikét-picikét beljebb. Meg van néhány banánfa, amit az gondoz, és értékesít, aki a ház fenntartásáért cserébe bent lakik. Nos, akkor most ezt lefordítom. Ennek a Delhiben nagyon szerény körülmények között élő néninek van egy magyar mértékkel a fotók alapján palotának hívható hatalmas kastélya, egy jó nagy méretű banánültetvénnyel. Noaztamindeni, ez nem semmi.
Csodálatos helyen, csodapalota.
Na hát akkor, ő az, aki megérdemli ezt.
Valahogy ez a tanárnő több volt, amint aki csak kirendelten jól tartott minket. Annyira a szívembe került, annyira csupaszív, drága lélek volt, hogy legszívesebben maradtam volna még. Ő egy drága , szerény lélek.
Délelőtt letelt, néztük a felvonulás, és szentségsértés, de mi beszélgettünk, mi több, jót beszélgettünk az elnöki beszéd alatt.
Kimennünk nem volt szabad a lakásból, állítólag az utcán esetleges zavargások miatt ( és ezzel az arccal) jobb bent maradnunk. Meggyőztek. Nem kellett kétszer mondani.
De akkor délután!!! Hahha, beindult  a tömegközlekedés. Én nagyon ki akartam próbálni a metrót. No,a z új metró az utca felett megy, mint New York-ban, csak sokkal magasabban, és beton oszlopokon fut. Nekem ezt ki kell próbálni. Ez a  drága lélek elmondta, hogy ne féljünk semmitől, menjünk nyugodtan. Betuszkolt minket ( egy normál és két hatalmas méretű lényt) egy Tuk Tuk-ba , és irány a metró megálló. A Tuk Tuk nem tudom, hogy mennyit tepert az autók között , annyira be voltam szorítva, hogy tulajdonképpen nem is féltem. Aztán kiszálláskor fizettem. 12 Rupi volt. Ez magyarul mondva vagy 50 Ft. Ja és legalább kipróbáltam ezt is.
Akkor irány a metró. Teljesen modern állomás. Tiszta, és modern. Bent. De előtte, kint félelmetes. Nincs az a  pénz, amiért én ott egyedül átvágtam volna. Furi alakok, emberi és állati formák. És kosz. Sok szemét és kosz. Na ez volt az első alakalom, hogy a nyílt utcára is ki tudtam keveredni. Nem volt vonzó finoman szólva. Gyorsított léptekkel bevágtattunk a megállóba. Ez minden tekintetben teljesen tiszte és Európai. Vettünk jegyet, illetve kis korongokat. Az automata egy kicsikét barátságtalan volt velünk, de aztán mi voltunk a szívósabbak. Lett kis korongunk, irány a szerelvény.
Mielőtt fel jutottunk volna a mozgólépcsőhöz, itt is le kellett rakni a táskáinkat, ami átment egy vizsgálón. Mindenkit megállítottak, először körbevizsgáltak azzal a kis érzékelő csudamasinával, aztán mindenkit megmotoztak. Igen, a metróra motozás után tudtunk felmenni.
Csináltam a telefonommal kis videót, ezen látszik. A metró szerelvénye is teljesen tiszta. Nem kellett az első vagy  az utolsó szerelvénybe szállni, nekünk nőknek, mint ahogy előzőleg olvastam. Voltak nők, sokan, modern öltözetben, fiatalok, idősek, családok. És tiszták.
Elmentünk egy templomhoz, amibe a néni szokott járni. A csúnyácska utcából egy csodavilágba léptünk be. Na, ez a jellemző. Az utca szemetes, juuj de siessünkelinnét, aztán egy kerítés, és teljesen modern, tiszta, gyönyörű hely. A templom középen volt, körülötte hatalmas területen virágok. Sok sok ezer ápolt virág.
Itt is megnéztük a múzeum interaktív részét. Itt is nagyon modern volt a kiállítás, és a kis filmvetítés.
Itt meséltek a jógáról, és a hitükről.
Szép, rendezett sziget volt a nagyváros zavaros környezete után Megnyugtató.
Aztán irány vissza a házhoz, mert Anna gépe éjjel egykor indult.
A sofőrként ezen a napon nem vállalt fuvart, így Anna-nak egy taxit hívtunk, így jutott ki a reptérre.
Én reggel indultam. Hajnalban. Helsinki felé. Nekem még volt egy éjszakám az indulásig.

Reggeli meditálás

Gyönyörű esküvői fotók




Sok nemzetközi díj a szekrényben.

Étkező

Konyha

Nappali

Ünnep felvonulás a TV-ben



Csap. Három.Melyiket tekerjem?

Szent hely a lakásban. 


.

Konyhában.


Fűszerek



Drága arc. Csupaszív .








Szőlő

Még mndig ünnepi felvonulás


Kátujjas zokni


Udvar a tetőről


Tetőn, csinosan:-) 







Hárman 










Ott, a függöny mögött imádkoztak

Evészet az udvaron



Mókusfészek a fürdő ablakában.




Nyugalom temploma





Gyönyörű virágoskert a templom körül



Metrómegálló ( kisvideón lesz a metró)

Metró jegy automata