Indiában jártam, Iskolát láttam, és még sok mindent: Delhi, ötödik nap. Republic Day: Családnál

2018.01.26.

Republic Day

Tanárnőnél vagyok,

TV ünnepséget nézzük , tetőn a légibemutatót,

főzünk, beszélgetünk.

Megtanít meditálni

Délután metrózás, Tuk-Tuk,

Templomlátogatás

https://photos.app.goo.gl/msrSqgr0Vbq5VeRF2

Január 26. Republic Day. Én ezt a napot hagytam arra, hogy majd valahogy lekeveredek Taj Mahal-ba. Hát nem mentem. Sehova nem mentem. Mert ha oda nem, hát akkor itt, Delhiben körbenézek. Négy napi munka után ezt az egy napot a barangolásra hagytam. Majd én, egyedülJ)) Hihi, a szobámból ki nem mertem volna menni egyedül, nem hogy nézelődjek.

Itt ébredtem a világ egyik legcsodálatosabb, legmelegszívűbb tanárnő lakásán. Annát is ide hozták. Egy szobában ébredtünk. Az ágy körül a lehajigált, és a bőröndbe be nem fért cuccok szanaszét.

Hogy hogy lesz ebből hazarepülés???

Nos, a lakás a negyedik emeleten volt. Szűk kis lépcső vezetett fel a negyedik szintig. A nagy retesszel ellátott ajtón( vagy két ajtón, nem emlékszem, de nagyon ajtó volt) belépve egy nagyon szép és színes nappaliba léptünk be. Szemben két ülőke, a bejárati falon egy hatalmas TV. Innét nyílt egy étkező, az étkezőből egy irányban a konyha, a másik két ajtó két hálószobához vezetett. Mindkét szobához eredetileg volt fürdőszoba. Belülről, a szobákból. Na, ezzel meggyűlt a bajom éjjel.

A mi szobánk fürdője nem volt használatos. Valamilyen vízproblémák miatt. Ez úgy nappal nem is volt gond.

Ja, egyszer megkérdeztem Annát, hogy szerinte hol van a mosógép. No, itt volt, letakarva. A nem használatos fürdőben.

A másik fürdő ablakában volt egy érdekesség. Egy mókusfészek. Érintetlenül, háborítatlanul, a két ablak között. Senki nem zavarta őket időtlen idők óta.

A kézmosón 3 csappal néztem szembe. Zavarba ejtett, melyiket tekergessem. Aztán már elmondták: az egyik a hideg víz, a másik a városi tartalék, a harmadik a házhoz tartozó tartalék víztartály. Szóval, marad az első használatra.

A zuhanyzó szerűségnél is több csapot láttam . Nem kísérleteztem vele, nem szerettem volna lebontani semmit, ami adott esetben fontos lehet. Itt is itt volt a nagy „vödörszerű” alkalmatosság benne a kicsi edényke. Állítólag ők ezt használják fürdésre. Én nem próbáltam ki. Itt a fürdőben bent volt a WC is. Papír nem volt, de szappan az ülőke mellet igen. Kicsit már kiszáradt. Nem használtam.

A tanárnő szobájából nyílt ez a fürdő. Innét nyílt még egy gyönyörűen berendezett kicsike szoba az imádkozáshoz. Benne sűrű díszítés, a falon a férje fotója.

A mi szobánkba volt egy hatalmas ágy meg szekrények, illetve innét nyílott a nem használatos fürdőszoba.
Ez a másik szobából nyíló fürdő azért éjjel gondot okozott nálam. Éjjel ,koromból adódóan éreztem, hogy ki kell mennem pisilni. Pattanok ki az ágyból, próbálom azonosítani magam, hogy hol vagyok ma éjjel, araszolok kifelé a konyha felé becélozva a fürdőt. Azt a fürdőt, ami a tanárnő szobájából nyílik, és amit lehet használni a víz miatt. Csak csendben, ne ébredjen fel senki!!! De a szoba ajtaja zárva volt. Jójó, Gyöngyike, csak csendben, ne ébressz fel senkit...de menni kell...méghozzá sürgősen...de el volt húzva az ajtó. Nyúlok a kilics felé...csendben..de tempósan...és....nem volt kilincs az ajtón!!! Na Jesszuskám.... Ott álltam éjjel , megkönnyebülésre várva egy idegen konyhában , arccal a fürdő felé, amitől egy kilincs nélküli ajtó választott el.
Beáldoztam a használaton kívüli fürdőt. Visszataperoltam magam, de nem húztam le. Csak csendben!!! És mélyen bízva abban, hogy a negyedik emeleti lakásból a gravitáció másnapra majd csak megszabadít a bűnömtől.

No, aztán lassan kiderült, miért nem mehettünk le /ki sehova.

A hírekből ők tudták, mi még csak foszlányokat halottunk. A másik iskola buszt megtámadta két kerékpáros, lelőtték a sofőrt. Mi van??? Jesszus. De jó, hogy nem vagyok egyedül.

Megjegyzem itthon valamikor február elején az indiai vagy Delhről szólő internetes oldalon meg is találtam a hírt, és a busz belső kamerájának a felvételét. A sofőr nem látszik, csak ahogy hirtelen mindenki, gyerekek lebújnak a busz ülései közé, aztán még bal oldalon valaki benéz a buszba, és szerintem még egyszer belelő. Látszik, ahogy fröccsen az üveg. Ez is Delhi.

Hútejesszusmáriám…

Na, akkor de jó itt együtt lenni.

A héten először aludtam ki magam. Mert ugye mindig reggel fél nyolcra ott volt értem a sofőr, na ez 4,5 óra eltolódással számolva emberek között is hajnali három nálunk.

Na végre, jót aludhattam. Reggelit mi csináltunk, és ez a drága lélek, mert annyira az volt szintén sütögetett nekünk valamit, amiben sem hús, sem tojás. Éhes voltam. Befaltam.

Majd beültünk nézni az elnök beszédét.

Hát , az érdekes. Még az előző napon, amikor a nagyokkal beszélgettünk a könyvtárba, akkor kérdeztem rá, hogy ők mit fognak csinálni ezen a szabad napon. Hát megyünk megnézni az elnök beszédét. Szépen hajnali ötkor kivonulnak kis székekkel , a http://delhi.vilagnezo.hu/helyek/profil/permalink:india-kapu-3135/ Indiai Kapu köré leteszik a is széket, és várnak. Itt vár a több ezer felvonuló is, hajnali öt óra után.

Mert a közlekedés, a metró is leáll délelőtt ( és én még barangolni akartam)

Szóval az ünnepség. Mi is néztük ám a TV-ben!!! Olyan volt, mint régen a november 7-i ünnepségek. Hatalmas felvonulás, több ezer emberrel, feszített, fegyelmezett felvonulás, egyenfelvonulás. Ha érted, mire gondolok. Percenkénti képbevágás az elnökről. Ő hogyan nézi a felvonulókat. Idős, ősz hajú ember volt. Fent ült egy emelvényen, mindenki felett.

Érdekes volt látni és érezni, hogy mennyire várják a beszédet. Hisznek benne. Követik. Hisznek.

Ha nekem itthon valaki nagy ember mond valamit, rögtön az csavarodik át az agyamon, hogy akkor ez neki miért, mire jó. Ők meg tátott szájjal hisznek. és tudjátok, hogy ez mennyivel jobb??? Megnyugtató , biztos bizalom. No akkor mennyivel jobb nekem, aki már így 54 évesen senkiben és semmiben sem hiszek? A fenéket jobb. Állandó agyalás, bizalmatlankodás. Tuti nekik könnyebb a hétköznap.

És akkor jött a légi bemutató. Drága tanárnő mondta, hogy robogjunk fel a tetőre. Ó, nem gond, mehetünk a pizsamás harci díszünkben is, úgy sem lesz ott fent senki. Tévedett. A két fehér bőrű liba a két ujjas zokniban felment a tetőre, ami nem hogy üres nem volt, de totál fullon volt emberekkel. Mosolyogtak, üdvözöltek mindek, olyan tapadósan aranyosak és kedvesek voltak. Én meg zavart. Legkevesebb a zoknim miatt, de az egész outlook-om messze volt egy átlag európai embertől…ebben a pillanatban.

Fent a tetőn nagyon furi volt. Egy lakótelep, picikét lepusztult tetőterasza. Állítólag napozni is szoktak itt. Találtunk Annával néhány cicaetető edényt is. Illetve mi úgy gondoljuk, hogy cicák étele volt benne.

Lenézve a belső udvarra épp kint sütögettek valamit. Olyasmi, mint nálunk a bográcsozás. Volt az egyik fal előtt egy lepedővel letakart rész. Majd lepedővel letakart rész több tucat cipővel. Állítólag imádkozni mentek oda.

Nyugalmat erőlettet magamra, mondjuk a látvány ezt nem erősítette meg. Egyszer csak a fejem vitte le egy sivító repülő. Majd még egy…majd még néhány. Próbáltam a hallásomat lassan visszaállítani, s a fejemet is a helyére visszarakni. Hú, de ijesztő hangok voltak ezek a repülők.

Visszamentünk a lakásba. Ott előkerültek a fotóalbumok. A néninek ( aki volt vagy kereken 4 évvel idősebb nálam) van két gyönyörű lánya. Megmutatta az esküvői fotókat.

Gyönyörű, színes ruhában méggyönyörűbb sminkkel a menyasszonyok. Nos, igen, itt fogalmazódott meg bennem.

Nem ők túl színesek, mi vagyon nagyon szürkék.

Ki mondta, hogy a mi egyen alig színünk a szebb. De nem ám!!!

Ja, és meditálni is megtanultam. Összetettem két ujjacskámat, és hosszú óóóó-t mondtam. Csináltam én rendesen. Állítólag vagy 30-szor kell megismételni. Én csak néhányszor bírtam elfogyott a levegőm.

Aztán beszélgettünk a családról, az esküvőkről. Ők nem pénzt adnak a fiataloknak, hanem aranyat. Sokat. Húha!!! Naaztamindeni…

Drága aranyos tanár néni, aki külsőre nagyon egyszerűen nézett ki, ( másrészt megjegyzem, informatika tanár, több nemzetközi elismeréssel a zsebében) mesélt arról, hogy ennyi neki már elég. Úgyis nyugdíjba megy 2 év múlva. Pl. este a TV előtt lehajtott fejjel hámozgatta a fokhagymát. Mint egy nagymama. És ha nyugdíjba megy, akkor leutazik Kerala-ba, ott van egy kis öröklött házikója https://www.google.hu/search?q=kerala&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiE2Kadj63ZAhXSI1AKHaqaAZkQ_AUICigB&biw=1242&bih=602

Na , nem épp a tengerparton egy icikét-picikét beljebb. Meg van néhány banánfa, amit az gondoz, és értékesít, aki a ház fenntartásáért cserébe bent lakik. Nos, akkor most ezt lefordítom. Ennek a Delhiben nagyon szerény körülmények között élő néninek van egy magyar mértékkel a fotók alapján palotának hívható hatalmas kastélya, egy jó nagy méretű banánültetvénnyel. Noaztamindeni, ez nem semmi.

Csodálatos helyen, csodapalota.

Na hát akkor, ő az, aki megérdemli ezt.

Valahogy ez a tanárnő több volt, amint aki csak kirendelten jól tartott minket. Annyira a szívembe került, annyira csupaszív, drága lélek volt, hogy legszívesebben maradtam volna még. Ő egy drága , szerény lélek.

Délelőtt letelt, néztük a felvonulás, és szentségsértés, de mi beszélgettünk, mi több, jót beszélgettünk az elnöki beszéd alatt.

Kimennünk nem volt szabad a lakásból, állítólag az utcán esetleges zavargások miatt ( és ezzel az arccal) jobb bent maradnunk. Meggyőztek. Nem kellett kétszer mondani.

De akkor délután!!! Hahha, beindult a tömegközlekedés. Én nagyon ki akartam próbálni a metrót. No,a z új metró az utca felett megy, mint New York-ban, csak sokkal magasabban, és beton oszlopokon fut. Nekem ezt ki kell próbálni. Ez a drága lélek elmondta, hogy ne féljünk semmitől, menjünk nyugodtan. Betuszkolt minket ( egy normál és két hatalmas méretű lényt) egy Tuk Tuk-ba , és irány a metró megálló. A Tuk Tuk nem tudom, hogy mennyit tepert az autók között , annyira be voltam szorítva, hogy tulajdonképpen nem is féltem. Aztán kiszálláskor fizettem. 12 Rupi volt. Ez magyarul mondva vagy 50 Ft. Ja és legalább kipróbáltam ezt is.

Akkor irány a metró. Teljesen modern állomás. Tiszta, és modern. Bent. De előtte, kint félelmetes. Nincs az a pénz, amiért én ott egyedül átvágtam volna. Furi alakok, emberi és állati formák. És kosz. Sok szemét és kosz. Na ez volt az első alakalom, hogy a nyílt utcára is ki tudtam keveredni. Nem volt vonzó finoman szólva. Gyorsított léptekkel bevágtattunk a megállóba. Ez minden tekintetben teljesen tiszte és Európai. Vettünk jegyet, illetve kis korongokat. Az automata egy kicsikét barátságtalan volt velünk, de aztán mi voltunk a szívósabbak. Lett kis korongunk, irány a szerelvény.

Mielőtt fel jutottunk volna a mozgólépcsőhöz, itt is le kellett rakni a táskáinkat, ami átment egy vizsgálón. Mindenkit megállítottak, először körbevizsgáltak azzal a kis érzékelő csudamasinával, aztán mindenkit megmotoztak. Igen, a metróra motozás után tudtunk felmenni.

Csináltam a telefonommal kis videót, ezen látszik. A metró szerelvénye is teljesen tiszta. Nem kellett az első vagy az utolsó szerelvénybe szállni, nekünk nőknek, mint ahogy előzőleg olvastam. Voltak nők, sokan, modern öltözetben, fiatalok, idősek, családok. És tiszták.

Elmentünk egy templomhoz, amibe a néni szokott járni. A csúnyácska utcából egy csodavilágba léptünk be. Na, ez a jellemző. Az utca szemetes, juuj de siessünkelinnét, aztán egy kerítés, és teljesen modern, tiszta, gyönyörű hely. A templom középen volt, körülötte hatalmas területen virágok. Sok sok ezer ápolt virág.

Itt is megnéztük a múzeum interaktív részét. Itt is nagyon modern volt a kiállítás, és a kis filmvetítés.

Itt meséltek a jógáról, és a hitükről.

Szép, rendezett sziget volt a nagyváros zavaros környezete után Megnyugtató.

Aztán irány vissza a házhoz, mert Anna gépe éjjel egykor indult.

A sofőrként ezen a napon nem vállalt fuvart, így Anna-nak egy taxit hívtunk, így jutott ki a reptérre.

Én reggel indultam. Hajnalban. Helsinki felé. Nekem még volt egy éjszakám az indulásig.