Indiában jártam, Iskolát láttam, és még sok mindent: Delhi, harmadik nap, felsősök

Informatika óra, robotok, 3D nyomtató,
Tanár találkozó
Főzés: négy nemzet ételei egy asztalon
Tanítás: 9 éveseknek tartok órát, tanulunk egymástól,
Nagyoknál hospitálunk: téma. Reported Speech, szabálydiktálás
Rajzterem, zeneterem, kotta, négy nemzet dalai, éneklés
AkshadhamTemple: még annál is gyönyörűbb
water show
vacsora
https://photos.app.goo.gl/4nWqaXExW6W9pZtn2

Harmadik nap.

Már gyakorlott mozdulatokkal végeztem a szállodába a reggeli teendőimet. Nagyon hálás voltam a vízmelegítőnek. Vittem kávét itthonról, így egy jó nagy adagot benyomtam, és már rögtön harcra kész állapotba kerültem.

Kopogás az ajtón, sofőrkém megjelent értem, kéz össze, hajlongás, mosoly, irány az iskola.
Reggeli üdvözlések után az informatika teremben kezdtünk. Itt sok rettenetesen izgalmas dolgot láttam. Papírból, kidobásra ítélt újból felhasznált anyagokból ezek az ifjak csodát tettek. Mozgott, felemelt, odébb tett, pergett.

Egyszerű anyagokból készítettek nagyon kreatív kis gépeket.

Na, akkor most dőlt meg a két napos elképzelésem. Eddig azt éreztem, hogy egymenetes tanítás folyik. Magoltatás, betanítás. Eddig a pontig. Mert itt bizony nagyon kreatív dolgokat szerkesztettek ezek az ifjak. Ja, és perfekt angolsággal elmagyarázták, mit és hogyan csináltak. Kérdeztem, kérdeztünk. És angolul szépen válaszoltak. Tökéletes az angoluk. Ez fájt. Talán mégsem az a fene nagy liberalizmus ....

Na, a kép a következő volt. Egy terem, benne több asztalka egymás után. Asztalok körül fiatalok, asztalokon tök érdekes kütyük. Mentünk sorba, és nekünk, nekem elmondták, elmesélték, ki mit és miért készített. ( igazán nem akartam lelohasztani őket, hogy én már a második lépésnél elvesztettem a fonalat)

Valahogy a hozzáállásuk volt lenyűgöző. Szenvedélyesen mesélték el. Élvezték, büszkék voltak. Lezerség, lazaság semmi. Valahogy ez a 20 perc zavart okozott nálam. Ezek a gyerekek fantasztikusak voltak, és nincs mit szépíteni, nagyon egyéniek és kreatívak. És büszkék arra, amit csináltak.

Itt megnéztünk még több számítástechnika termet. Azt is, ahonnét skypolni szoktak , pl. velünk. Na és akkor itt is lehullott egy lepel egy titokról egy kis beszélgetés után. Szóval, ezeket a tanárokat bizony rendesen támogatják…mondjuk ki, nyomatják előre. ( de jó nekikJ))

Na, ezután egy nagyon érdekes program következett. ( nevetni tilos!!!) Kértek minket, mind a négyen készítsünk egy nemzeti ételt az iskola tantermi konyhájában a gyerekekkel közösen. Eddig szuper és OK volt a terv. No, én ott lettem meglőve, hogy sem hús, sem tojás. Na, tessék akkor magyaros ételt kitalálni, amiben sem hús, sem tojás és egy kb 15-20 perc alatt elkészíthető. Nevetni tilos, de nekem első nekifutásból a túrós csusza jutott az eszembe. Kidülleszettem a mellkasomat magyar öntudattal feltöltve, és rittyentettem egy csuszát. Nagyon nem szakadtam bele, de ez volta legegyszerűbb. Édesre csináltuk a fiúkkal. A sült szalonnadarabokkal nem jöttem elő. Hátha rossz néven veszik…

Ja mindegyikünk egy kis teamben dolgozott gyerekekkel. Érdekes, nem győzöm leírni, hogy mennyire próbáltak udvariasak lenni velünk. Szokatlan érzés volt gyerekektől. Mellém 3 ifjat osztottak be. De legalább tudtam velük egy kicsikét beszélgetni. Próbáltam lazább témákra térni ( bocsi, ha most olvassátok onnét az iskolából, de muszáj volt megpróbálnom lazítani őket)Na, akkor leírom, kiírom magamból: nem sikerült. Ezek tényleg ilyen komolyak??? Készítettünk egy csomó fotót a négy ország ételeiről is. Fotózkodás közben egyik kb 14-15 éves fiúcskának előadtam, hogy lehet ám kis csacsi fület is mutatni a másik gyereknek, no, erre úgy nézett rám, hogy a vér is meghűlt bennem. Jesszus…ahogy nézett rám!!!Többet nem próbáltam lazáskodni. Elment a kedvem tőle.

Innét kihaladva láttuk a testnevelés órát. A nappali uniformisukban kosaraztak. Kint az udvari pályán. Játszottak.

Átvonultunk a rajzterem felé. A falon nagyon klassz festményeket láttunk. Beszélgettünk, és olyan jó volt. Ott volt egy kis terem is. És végre zene!!!!Ott ült a tanárnő, és a kis hangszerén játszott. No, itt elidőztünk. Énekeltünk. A bangladesi tanrárnő eléggé sivító hangon énekelt, az orosz erősen, én meg valahogy. ( videón meglesz, de lehet, jobb nem hallani) Aztán a tanárnő próbált nekünk egy indiai dalt megtanítani. Több kevesebb ( inkább kevesebb ) sikerrel. De azért az autóba hangoztattuk. Ebben a forgalomban…ugyan már, sok kárt nem okoztunk…

Próbáltam villantani az ötvonalas kottaírással. Nem ismerték. Akkor inkább hagytam. Kodály módszerről ennyit. Ők alsóban hallás után énekelnek, aztán kottából. Na, ezt lefényképeztemJ)) Érdekes hatású kottájuk van.

No, ez volt az a nap, amikor mi is tanítottunk.

Én alsósokhoz keveredtem, angolt mutattam meg. Illetve próbáltam. Mondták, a téma az irányok.

Okés. Kezdtem a diktálós játékkal. Csak kétszer akadtunk fel.

Pármunka. egyik oszlop rajzol egy előtte, mögötte, mellette rajzot, majd lediktálja a szomszédjának, majd összehasonlítjuk, elmondjuk, miben lett más. Első akadály: nem értették a pármunkát. Itt minden frontálisan folyik. A tanár hangoztat, a gyerekek utána mondják. Lehet okoskodni, nagy fejjel, de az a tény, hogy működik. A gyerek tudnak beszélni. Ez van,a véleményeket meg lehet megtartani. Na, szóval, mi az hogy páronként. Okés ezt az akadályt áthidaltuk, de akkor már végleg becsapott a kudarc. Mondtam, gyerekek rajzoljatok pl. egy házat, előtte egy cicát, vagy bármit, mögötte, felette valamit…stb. Néznek rám. Na, mi van. Tanárnő is néz rám. Mondja. hát ők még csak gyümölcsöt tudnak rajzolni. Mi van??? Nem baj, mondom, csak úgy lazán…egy cicát…Mondja ő, de az nem fog menni. Na, akkor legyen gyümölcs. Tök kudarc volt.

Próbáltam még a „rajzoljunk egy fejet a táblára, és sállal bekötött szemű kisgyereket a többiek hangosan irányítják, hogy az orra feljebb , lejjebb…jobbra, balra van. Na, ez sem igazán sikerült. Nem lazultak, csak a merev , betanult dolgok mentek

Ja, még próbáltam a „dugjunk el valamit” hideg, meleg játékot. Egy kislány kiment, mi eldugtunk egy kis macit, kislány bejött, és mondtam a többieknek, hogy kiabálják hogy hideg vagy meleg. Ők kiabáltak volna, de szólta tanárnő rámutatva egy gyerekre: most te kiabálhatsz…aztán most egy másik. Kicsit bénán hangzott ez így.

Aztán mégis az a tény adott, hogy ők tudnak, sokat, pontosan.

Keményen dolgoznak, egy irányt járnak…és tudnak.

Bekeveredtünk a nagyokhoz is. Eléggé nagyok voltak már, vag 16-18 évesek. Szegény fiúcskák, alig féretk be a padba. Én is…alig…fértem be.

A függő beszédet tanulták. Előttük egy nagyon csinos, fiatal tanárnő tartotta ébren a figyelmüket. Füzetbe írtak, diktálás után szabályokat rögzítettek. Túl sok modern elmélet nem volt az órában. Csak mégis…tudnak.Sokat. Ők, és nem mi.

Van egy másik nagyszerű tanárnő az iskolában, akivel szintén többször skypoltunk. Igen, ő is valahol baráti szinten van. De csak nem láttuk ezeken a napokaon. Hát rákérdeztünk: mi van vele. Kiderült, meghalt az anyósa. Na, ezek után nagyon tapintatosan meg kellet kérdeznem.Ilyenkor mi itt a szokás? Temetkezés?
Hú, de mellé nyúltam. Szóval a házba, lakásba kifektetik a halottat, összejön a család, fehérbe öltözve, aztán ha mindenki albúcsúzott, akkor a felnőttet egy farakáson elégetik, és a maradványokat igen, beszórják a Gangeszbe. A gyerekeket nem égetik, őket fehér lepedőbe csavarják, sztán így teszik be a folyóba.

Ebéd után ismét autóba pattantunk, életösztön ismét felvillant, és…irány.

Munka után pihenés, városnézés.

Életem egyik legszebb templomát látogattuk meg. AkshadhamTemple

Sofőrkénk megállt egy hatalmas beton parkolóban. Tele volt katonával. Az indiaiak ettől megnyugodtak. Én nem tudtam ezt az érzést átvenni.

Szóltak, hogy mindent az autóba kell hagyni. Így én si kipakoltam mindent, az útlevelemet is. Poénból, én hülye, odamondtam a sofőrkénknek, hogy ha elveszti az útlevelemet, amíg bent vagyok , ott maradok a nyakán. Na, nem kellett volna. Elsápadt, és szerintem remegett is. Próbáltam magyarázni, hogy csak viccelemm, poén volt, de valahogy szegényke ezt nem vette viccesre. Szerintem egész este az útlevelemen ült.

Na, irány a bejárat. Hú, azért nagyon bizarr volt bejutni. Motozás, ellenőrzés. Mint a filmekben. Jujj, de ciki volt.

De amit bent láttunk, az egy csoda. Sajnos, ide tényleg semmit nem lehetett bevinni. Fényképezni sem lehetett. Ezért csak ajánlani tudom, hogy neten nézzétek meg AkshadhamTemple:

Hatalmas, gyönyörű márványból készült , több tagból álló palota és templom együttes.

Van egy teljesen modern csónakos része, ahol Delhi történetét mutatják be ( mint pl. a Madame Tussaud’s Museum Londonban) csak sokkal nagyobb és szebb. Innét több hatalmas kivetítős mozikba mentünk be, és több érdekes kiállításra. Na, ezek úgy alapból überelik a nyugat –európai múzeumos színvonalát. Csoda , szépség tisztaság, modernség és tradíció a köbön. Csúcs.

Este az egyik palota rész előtti vízesésnél egy hatalmas lézer show-t adtak. Óriási volt és gyönyörű, zenével. És hideg. Egy lépcsőzetes , köves nézőtéren ültünk és fagytunk oda. De a látvány olyan volt, amit még életemben nem láttam.

Döbbenet és csoda. Meg kell nézni a neten, sajnos nincs fotóm róla.

Este haza, zutty az ágyba, és KO: