Indiában jártam, Iskolát láttam, és még sok mindent: Delhi, negyedik nap. Ünnepség

Negyedik nap.

Republic Day Celebraion : nagy és gyönyörű ünnepség
Táncosok, Igazgató és a vendégek beszéde
Mehdi kézfestés
Virágmag ültetés: barátság a nemzetek között magocskái ( én vittem)
Könyvtár: tanár-diák találkozó: beszélgetés az ifjúsággal
Köszöntés, búcsú az iskolától
Kutab Minar
LotusTemple ( closed)
Vacsora a piacon

https://photos.app.goo.gl/mH8kqt8XyVLrOIjS2

Hahah, ez volt az a nap, amikor a bangladesi tanárnők terveztek lemenni , megnézni Taj Mahal-t.
Na, mert őket nem fogják bántani, mert úgy néznek ki, mint az indiai nők. ( mi az orosz kolléganővel feladtuk ezt a tervet. Állítólag tuti nem jutunk le odáig, annyi az erőszakos támadás. Mondjuk minket meggyőztekJ Mi maradtunk. Ők úgy volt, hogy ők mennek.

Aztán a reggeli találkozónál itt álltak, csinosan, szépen, széles mosollyal. Mi ekkor csak sejtettük, hogy valami történt Aztán a nap folyamán azért kis pletyka alapján sajnos meg is tudtuk.

Szóval, senki nem ment Taj Mahal-t megnézni.

Reggel ismét csodálatos fogadtatásban volt részünk. Az ajtónál ünnepi ruhában felöltözött kis emberkék fogadtak minket. Kis tálcájukon pont olyan kitűzők, mint a mi kokárdáink. Még a szín is stimmelt:piros( narancs) fehér, zöld.

A fogadtatás után ismét a szép, modern tárgyalóba mentünk. Leültettek minket, velünk szembe leültek nagyobb lányok. Elővették kis festő eszközeiket, és hennát festettek a kezünkre. Olyan kütyü volt a kezükben, mint amit mi használunk, amikor tojás habot teszünk a süteményekre. Zacskó lukas véggel. Ebből olyasmi folyt kifelé, mint a tömény sár. Na, ezzel festettek profi módon szép díszeket kezeinkre.

Én csak a belső tenyeremre kértem, gondolva arra, hogy napokon belül visszajövök Európába.
És állítólag két hétig még élénken látszani fog.

Megköszöntük a szép munkájukat, Igazgató nő is bejött, és elköszöntünk egymástól hivatalosan. Rengeteg minden szép apróságot kaptunk, meg egy hatalmas nagy rajzolt képet…üveggel-keretben. Azt már láttam, hogy a repülőre feladott csomagomba az én cuccaim közül nem sok…mondhatni alig fog valami belférni a tevebőr táskák miatt!!! hrrr , na egy ekkora üveg keretes képet hogyan vigyek fel a repülőre? Aztán összetörik, és tele lesznek a ruháim üveg szilánkokkal. meg a tevebőr táskák…Hm…megjegyzem így utólag, teljesen egyben és épen hazaért.

Megköszöntük a csodálatos napokat. Egyértelműen le kell írnom: rettenetesen vigyáztak ránk és mindent megettek, hogy lássunk, tapasztaljunk, beszéljünk, átadjunk egymásnak tapasztalatokat, és fantasztikus házigazdák voltak.

Nagyon nagy köszönet ezért.

Jujj, valami majdnem elfelejtettem az első napokból. Az egyik megbeszélésre megjelent az iskolai board feje. Ő a nagy ember itt, anno az államokban végzett, most valahol a 70 és 85 között van. Vele nagyon sokat beszélgettünk. Bölcs volt, szerettem volna többet is beszélgetni vele, megtudni, megérezni a gondolkodásából.

Ő mondta és magyarázta el: miért szervezik ezeket a tanár cseréket, találkozókat. Indiának nyitni kell és fejlődni. Az oktatás a legfontosabb ebben a fejlődésben. A jövő generációja a legfontosabb ( és tényleg az utcán a plakátok és a TV-ben reklámokat is láttam az oktatás fejlesztéséről) Itthon még nem jött velem szembe ilyenJ))

No, ő mondta, hogy mi azért vagyunk ott, hogy meséljük el, mi hogyan csinálunk dolgokat a iskolában, és majd ők is, amikor jönnek, lássanak, tapasztaljanak. És ők majd ebből kiszűrik maguknak, hogy mi a fontos, mi szerintük a jó.

Nem ülős, egy ember beszélős konferenciákat szerveznek. Azok szerinte ( szerintem) sem jók. Szerinte össze kell ereszteni nőket, tanárnőket ( és halál komolyan, előadást tartott a női lélekről…Shakespeare-től kiindulva) szóval össze kell ereszteni nőket, és azok úgyis elkezdenek lotyogni egymással. Ez a terve tuti bejött. Mire az autóba ülve pl egyben átértünk Delhi másik oldalára, mi, nemzetközi 6 nő, halál félelemben fogtuk egymás kezét, és különböző Isteneinkhez imádkoztunk. Aztán amikor nem volt veszélyes a játék, mély barátságok kötve elindult a pletyizés. Hát miről beszél ennyi nő? A családról és az iskoláról. És az iskoláról miről? Ki, mit mennyit és hogyan. És jól kibeszéltük magunkat. De pl. minden nap a tárgyalóban leültünk, és kötetlen ( csak talán egy icikét-picikét irányított ) beszélgetések során is összehasonlítottuk az oktatási rendszereinket, iskolai életünket.
Szóval, a terve okos volt, női nem tulajdonságaira, locsogó készségeire alapozva tökéletesen bevált.
Mindent megtudtunk egymás iskoláiról.

Na, akkor visszatérve az iskolai napra. Ezen a napon ünnepelték az iskolákban a Republick Day. https://en.wikipedia.org/wiki/Republic_Day_(India)

Körbevittek minket, és ismét az udvarra mentünk előadást nézni.

Útközben elhaladtunk az egészségügyi szoba mellett. Tisztelettel adóztam, és fejet hajtottam. Igen, ők mentették meg a maradék 3 napi programomat.

Az előadás beszéddel, megemlékezéssel kezdődött. Mi kint ültünk, elöl, a színpad előtt. Külön köszöntöttek minket is. Dondi from Hungary. Azért ez jól esett.

Az előadás alatt a nem szereplő gyerekek megint leterített szőnyegen ültek az udvaron. Csendben figyeltek. Időnként egy férfi hang kiabálását hallottuk. Utána a csend még csendebb lett. Belém is kicsit belém szorult a levegő.

A műsor során gyönyörű ruhába öltözött táncosokat láttunk, verset adott elő egy autista kisfiú ( támogatással) majd a többfajta hadseregnek öltözött gyerekek is felvonultak a színpadra.

Egyre többen lettek. Így, egyben gyönyörű előadás volt.

Aztán csak valami feszült. Egyre többször hallottam, hogy ne maradjak már a szállodában péntekre, a hivatalos Republic Day-re egyedül. Már miért ne, szeretek én egyedül is lenne. Na, de már mégse…ja, mert kimenni tilos . Mi van? Nem tanácsos kimenni, az elnök beszéde lesz délelőtt. Remek, mondom, de legalább látom, kipróbálom…meg metrózok is. Na, azt ne! Mertó is le fog állni. Meg tényleg nem lehet kimenni az utcára.

Nahúha…Jesszuskám…

Meg valami lehetett, de ezt akkor még nem mondták el…ami miatt jobba, ah nem dugom ki az orromat sehova…

Ünnepség után az iskola előtt elültettük kis magvainkat. Ez az ötlet még egy régi projekből származik. Akkor magyar virágmagokat küldtünk Virginai Beachbe, az USA-ba. Na, akkor most is hoztam, illetve vittem magyar kis virágmagokat…Indiába. Ezeknek tettek kis földet edényekbe, és ünnepélyes keretek között elültettük őket. Ládába szórtuk, földet rá, majd egy kis víz…aztán annyi. Hát, kíváncsi vagyok, lesznek-e magyar Barátság virágok Delhibe.

Bevonultunk a könyvtárba. Érdekes című könyvek sorakoztak a polcon. Én csak angol nyelvűt láttam. Hát, igen, a felsősök már csak angolul olvasnak, dolgoznak.

Itt megint összeeresztettek minket a gyerekekkel. A cél a kötetlen beszélgetés volt. Felmerült bennem is, hogy csak a válogatott gyerekekkel beszélgethettünk, de az elmúlt napok után már valahol elhittem, hogy itt mindenki ilyen komoly.

Végzősök voltak, egyetemre készültek, de próbáltam a beszélgetést kicsit a teenagerek élete felé irányítani. Na végre, időnként megcsillantak a szemek.

A tanítás délig van, addig sajtolják őket, de aztán haza, ebéd, pihi…és élnek szabadon ( a mieink a 8 óra után tanulnak, majd külön órák…szóval nyekk nekik, de többet nem tudnak) Lányok, és akkor mi a helyzet a fiúkkal? Próbálkoztam…hát, hhmmm...okés, de ott a család. Együtt élés nincs házasság előtt. Öltözködés…hát, igen, van amikor már lazábban, főleg városokban…Együtt járás…hát, nem igen engedi a család…zene: igen, azt szeretik.

Megebédeltünk a tárgyalóba. Itt egy kis tanulmányt tartottam, hogy ha van a villa, meg a kés, akkor hogyan jelzem a pincérnek, hogy még óhajtok falatozni, hogyan, ha már befejeztem. Kés nem volt, így a villa mellé a kanalat pakolgattam. ( késnek álcázva)

Délután Neeru-val és az egyik iker lányával útnak indultuk. Ismét városnézés volt a program.

Kutab Minar történelmi helyet látogattuk meg. Mi , nők, együtt. Addigra már nagyon szoros volt a barátság köztünk, ( utaztunk már eleget Delhin át egy autóban) így mertünk vidámkodni is egy kicsit. Láttunk mókusokat, papagájokat a fán, meg sok sok régi emlékhelyet. A középső nagy torony sajnos zárva volt, nem lehetett felmenni.

Neeru 22 éves egyetemista lánya nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult.

Sajnos, a Lotus Temple zárva volt már a másnapi ünnepség miatt.

Az emlékhelyről kiérve elmentünk egy piacra. Na, itt nem vettem ajándékot. De pl. játékokat nem is igen találtam. Vagy nagyon keveset, és nem igazán vonzót.

És itt vacsoráztunk. A piacon. Már elég jó nyaláboltam fel az ételt a kezemmel.Az éhség nagy úr. Hát igen, fejlődtem egy kicsit.

Este eljött velem a szállodáig Neeru, a lánya és a sofőrkém. Hát már mégse maradjak egyedül a a szállodába. De én szeretek egyedül lenni. Na de már mégse, .........de hát ki van fizetve.

Nem, akkor sem. Álltak mögöttem az ajtóban, sofőrke és a lány, és úgy kb fogtam, hogy akkor most két percem van bedobálni mindent a bőröndömbe. A száz tonnás bőröndömet a 150 centis sofőrke a vállára kapta, és lerobogott vele az autóig. Úgy lazán Én tuti padlót fogtam volna…

Elvittek éjszakára és péntekre engem, meg az Annát a város másik végére, a világ legaranyosabb tanárnőjéhez. Itt aludtunk, itt voltunk másnap, és itt néztük meg az elnök beszédét.