Indiában jártam, Iskolát láttam, és még sok mindent: Delhi, első nap, alsó tagozat

Indiában jártam, első nap

Shaheed Rajpac DAV Public School

Általános Iskolai szint : angol óra, (prepozíciók) , közlekedés óra, víztísztásról könyezet óra, gyerekek beszámolója angolul,

Tanári találkozó, értékelések, ötletek, tanár és diák szerepének összehasonlítása,

Tavasz első napja. ünneplés, Táncok,

Sárga szín

Afternoon: Gukudwara Bangla Sahib Templom, kert

Agrakan KiBaoli víztartály
Összes kép

https://photos.app.goo.gl/0uGXFsGwEzlxUoLh2

Az iskola, ami meghívott bennünket egy angol nyelven tanító magániskola volt. Igen, megkérdeztem, és 5000 rúpia, azaz kb 20 000 Ft-nak megfelelő összeg a havi díja. A tanárok fizetése havi 50 000 rúpia ( ebben az iskolában) és az kb 200 000 FT.

Szóval, megfizethető, elérhető. És igen, megkérdeztem, van kb 15 20 % nem fizetős gyerek, akik a tehetségük miatt járhatnak az iskolába.

Nos, az épületbe lépve nagyon nagyon nagy szeretettel vártak minket.

Megjegyzem, sok sok év után most éreztem először megbecsülve a munkámat. Kimondottan zavarban voltam a sok évi megalázás és földbetiprás után, hogy így is lehet emberfiatanárral bánni. Mert azért a munkánk nemzetközi szinten áll, rendesen áll, még ha erről jobb nem tudni, nem tudomást venni.

Szóval, az iskola udvara a külső utcaképpel ellentétben nagyon szép, gyönyörű, virágos, pálmafás és rendezett.

Belépéskor nagyon kedvesen fogadtak minket. A sarokban készítettek sárga virágokból egy szép összeállítást. Középen a földgömbbel, körülötte gyerek alakok kivágva papírból.

Széles mosoly, virágszirmok a tálcán. Egyszóval gyönyörű fogadtatásban volt részünk. Kolléganők beinvitáltak az igazgató nő irodájába. Az iroda szép, tiszta, modern volt. Egyik sarokban az igazgató nő széles , nagy asztala, rajta alig néhány aprósággal. Vele szemben hatalmas fotelek voltak. Az egyik sarokban pedig egy hatalmas TV kivetítő, amin folyamatosan peregtek a webkamerás képek amin az iskola egy-egy részlete volt látható.

Mi az igazgató nő asztala előtt ültünk le. Udvarias üdvözlés után átadtuk ajándékainkat.

No, és itt egy pillanatra megállok. Rettenetesen jóleső érzés leírni, hogy aki tudott, segített. Vittem rajzokat, a papírboltból kaptam és alig fizettem olyan eszközöket, amiket az oktatásban mi használunk, vittem a polgármester úrtól és az igazgatónktól egy Somogy megyéről szóló könyvet, szakácskönyveket…és sok sok mindent…amit kaptam.

A rajzokat egy mappába szépen elrendezve adtam át. Igazgató nő gyorsan kikapta a kezemből, majd összehasonlítást fogunk rajtuk végezni jelszóval gyorsan elrakta. A többi ajándékot pedig kollégái asztalán véltem későbbiek során felfedezni. Szerintem jó helyre kerültek. Talán szegény elsős kottaíró-gyakorló 5 vonalas kis táblával nem igazán tudtak mit kezdeni.

No, és akkor végre…belefúrhatom magam egy iskolába…ami más Juhéééé.

Kaland elkezdődött.

Elsőnek gyerekektől kaptunk kis jelvényeket, amiket ránk ragasztottak. Nagyon udvarias gyerek voltak, feltűnően aranyosak, és udvariasak. Nem ehhez szoktamJ

Az iskola fala vastag volt, a folyosón rács, az ajtókon hatalmas rekesz zárak, az udvar betonos.

No, akkor itt egy válasz egy évek óta bennem lappangó kérdésre.

Amikor skypolunk indiai gyerekekkel, sokszor láttuk őket kabátban és kesztyűben!!! ülni. Jesszus, de hát ott meleg van?!?! Meleg ám, bizony, még télen is, kint a napon, 12:00 tól, 12:01 percig. Reggel rohadt hideg van, estére megint lehül. Mi is.Na, ehhez kell még számolni a vastag falakat. Aztán jöhet a kabát és a kesztyű. No, ezt nem láttuk mi még Annával az első napon. Úgy átfagytunk, hogy a nap végére már kopogtunk.

Másnap én is megtaláltam a kabátomat.

De az első napnak már annyi.

Elindultunk iskola nézőben. A falon látható volt, hogy készültek belőlünk. Mind a 4 vendéget, 2 bangladesi, egy orosz és egy magyar ( jómagam) plakáton üdvözöltek , majd másik helyen Magyarországról voltak tények a falon.

No, egyszer talán én is érek annyit, hogy képviseljem Magyarországot. ( azt az országot, ami 9 éve nem vesz rólunk tudomást…pedig általunk ismerik sok sok helyen Boglárt és kis országunkat.) no, ez van. Nem kesergünk.

Csak rosszul esik látni.. hogy itthon mennyire nem a munka a fontos.

Az egész iskolába kb 5 000 gyerek jár. Van óvodai szakasz, általános iskolai és középiskolai.

Ezen a napon az általános alsó tagozatának megfelelő korosztályt látogattuk.

Belépve egy osztályteremben: kis padokban ültek, egy osztályban 45-47 gyerek. Vörös egyenruhában. Csendben, fegyelmezetten. Gyanúsan csendben és fegyelemben:-)))

Ha valaki jelentkezett, a mutatóujjával jelzett.

A tanteremben elől ( szerintem eddig minden teremben) egy inteaktív tábla volt. Oldalt egy kis polcocska, osztálykönyvtár néven futott. Ha valaki előbb végzett, az olvashatott külön.

A picike és nem annyira világos ablakok alatt kis kulacsok voltak.

Láttunk angol órát. No, itt rögtön egy megjegyzés. 6-7-8 évesen angolul beszélnek és írnak. Kommunikálnak. Valahogy azt vettem ki a tanárnő szavaiból, hogy elsőnek az értést rögzítik, majd később jön a produktív nyelvhasználat. Lehet, sokat beszélnek hozzájuk angolul, sokat olvasnak angolul, a cél , hogy a kisemberek megértsék, amit mondanak. Aztán egy későbbi fokozatban jön be, hogy a gyerek produktív szinten használja a nyelvet. Beszéljen, írjon. Érdekes megközelítés, náluk bejött.

A kisemberek nyakában kis tábla lóg. Rögtön le kellett fényképeznem. Rajta a tanuló neve, osztálya, apa és anya neve. Ha netán elkeveredne. Nem rossz ötlet. Mondjuk nálunk egy kisiskolában nem csak ismerjük név szerint a gyerekeket, hanem anyukát vagy apukát is már nagy eséllyel tanítottamJ))

De az ötlet pl, egy kirándulásra jól jöhet.

A hátsó fal tele dekorációval. Rengeteg rajz, színezés, projektmunka. Kicsit kopottan, de van.

Minden kisgyerek mellett ott van az iskola táska. És hátul a polcon is van táskájuk tanszerekkel.

De a padon ritkán láttunk tolltartót, füzetet, könyvet.

És hopp…kismeberek egyszer csak nem angol könyvet lapoztak, olvastak.

No akkor jött a kérdés és a válasz. Igen, ők már ebben a korban két nyelven írnak és olvasnak. Jesszuskám. Ha nem látom, nem hiszem.

A tantermek és az udvar között kis folyosót szegélyezve vannak kis kertek. Nagyon szép és érdekes növényekkel. Meg homokozóval. A homokozó tárgyakon rajta az angol nevük. Mondjuk a homokozóban elfér vagy 2 gyerek, akkor a maradék 45 mit csinál addig?

De az ötlet jó.

Nos, haladtunk tovább. Láttunk közlekedési órát még, amiben a gyerekek eljátszottak egy egy szabályt. ( érdekes volt látni az előző napi tapasztalatok utánJ ) majd egy nagyon kreatív víztisztításról szóló órát is megnéztünk. Itt műanyag edényekben töltött természetes szűrő anyagokkal ( szövet, kő, homok) tanulták meg, hogy hogyan lehet tiszta vizet előállítani. Nem gondoltam kipróbálni. De állítólag jó és használható.

A gyerekek a magyarázatokat angol nyelven adták elő. Nem igazán sikerült kiszűrnöm, hogy mennyi volt a betanult szöveg és mennyi a spontán beszéd aránya, de akkor is beszéltek angolul. Jobban, mint az én gyerekeim. És ez fájtL

Belátogattunk egy matematika órára is. Itt a földön egy ugrálós játék segítségével tanulták a szorzótáblát. Az asztalnál ülők szögeket vágtak ki papírból, így készítették el a projektmunkájukat. Láttam még nagyon jó matematikai eszközöket, lefényképeztem, magyarázni viszont nem fogom…bizonyos okok miattJ)) Mindenki így jár jobban.

A kivetítős táblájukhoz nem laptopot kapcsoltak, hanem lehajtottak egy kis dobozt. Ebbe voltak a tananyagok. Net nem volt az osztályokhoz. Csak kivetítő.

Órákról kiérve a folyosón apró kis emberkék vártak minket, előadást tartottak, majd táncoltak nekünk. Állítólag minden héten vagy hónapban más más osztály kapja ezt a feladatot.

Eltelt a délelőtt,visszamentünk a tárgyalóterembe. Ez is modern és szép volt. Itt közösen tízóraiztunk.

Szépen asztalhoz ültünk, kaptuk rizst meg hozzá apró tálakban szószokat. Aztán szerencsére kanalat is. A többi nap már villa is előkerült.

Nagyon kedvesen tálalták, mi nagyon kedvesen elfogyasztottuk a szószokat, amik állítólag különböző ízűek voltak. Biztosan, Én nem érzetem, Annyira csípett minden.

Nagyon érdekelt a rajz,a technika. Ők mit és hogyan csinálnak? No,a folyosón már várt 2 kolléganő. Kis kártyákat készítettünk, és színes virágmintákat nyomtattunk.

Még belátogatunk az egyik informatika terembe is. Itt körben ültek a gyerekek, s önállóan dolgoztak. Kicsit megint fájt a szívem, hiszen a projektmunkákhoz könnyedén írták az angol kísérőszövegeket.

Majd elérkezett a nagy ünneplés: a tavasz első napja. Mindenkinek sárga színt kellett viselnie a ruháján. Persze, hogy nekem nem volt. Szerencsére gondoltak ránk, és kaptunk egy gyönyörű , hosszú sárga sálat. Kiültettek bennnünket a színpad elé, majd köszöntöttek minket , a vendégeket. Soha életemben ilyen szépen és kedvesen nem beszéltek rólam. Nos, igen, Indiáig kellett utaznom, hogy halljam: Dondi, Magyarországról, aki 9 éve nemzetközi munkával próbálja a világ iskoláit és tanulóit összehozni.

Nos, és akkor elkezdődött az ünneplés. Táncok, gyönyörű táncok a színpadon, Gyönyörű gyerekek, kicsik és nagyok , népi ruhákban köszöntötték a tavaszt. Mindeni nagy odaadással táncolt, és adta elő, ami a feladata volt.

Az udvarra leterítettek szőnyegeket, és az iskola gyerekei szorosan egymás mellett ültek a szőnyegeken. Így legalább nem fáradtak el, tudtak figyelni.

Nos, azért egy mondat. Feszesen, és nagyon figyelték az előadást. Nem volt beszélgetés, rendetlenkedés, másra figyelés. Erre többször rákérdeztem: hogyan érték ezt el. A válasz az volt, hogy eleve a családból hozzák, ott is ezt tanulják. Na de ennyire???

Délben ismét szuper kis ebédre hívtak minket a modern tálalóba. Volt már villa is. Rizs, hozzá köretek. Úgy szép lassan felvilágosult, hogy ezeket az ételeket a kollégák készítették otthon, szívüket beleadva. Menü rizs volt, mellé különböző szószokkal. Csíptek, Rettenetesen csíptek.

Feltűnt még, hogy mennyi ember segíti az iskola működését. Találkoztunk tehát az iskola autójával, sofőrrel, több segítő poroszkált , amikor nekünk tálaltak, és több emberkét láttunk még az udvaron ( szerintem nem pedagógusok voltak.

Nos, nagyon kedves és szívmelengető volt, ahogy minket kiszolgáltak, vendégül láttak.

Ebéd közben ismét felmerült, hogy meg szeretnénk nézni Taj Mahalt. ÓÓó, mondák, nagyon messze van. Nem baj, gondoltam, majd korábban felkelünk.Ott a péntek az erre van hagyva.

Oké, akkor másképp: nem fogunk leérni. No már miért nem? Mert annyi az erőszakos bűncselekmény, hogy nem jutunk le odáig. :-(

Pedig annyira, de annyira szerettem volna látni.

A két bangladesi tanárnők még futottak néhány kört, hogy ők úgy néznek mi, mint az indiai emberek, nekik nem lesz bajuk. Mit mondjak ( írjak) az adott nap reggelén ők sem mentek. Széles mosollyal az arcukon megjelentek a közös programra. Nem, veszélyes oda lemenni, mondták.

Na, ennyit Taj Mahal-ról..

No, akkor ebéd után bepattantunk az iskola autójába mind a hatan. Robogtunk Agrakan KiBaoli víztartály felé. Gyönyörű, hatalmas építmény. No, itt láthattunk már turistákat is. Lementünk a millió lépcsőn, megnéztük a víztároló részt is.

Régi, hatalmas, más építmény, mint amilyenek nálunk láthatók.

Visszafelé villantottam egyet egy TukTuk mellett, mégis, hamár India. A tulaj rögtön pattant, de az ottani tanárnő őrző védő rendszerét mozgósítva közbelépett. Szerencsére.

Ezután ismét a fantasztikus közlekedést élvezhettük. Átrobogtunk egy gyönyörű , hatalmas templomhoz,

Útközben több strokon és agyvérzésen estem át. Próbáltam felfedezni az úton a sávokat. Szerintem három volt. De ki tudjaJ)) Mindenki ment , tepert, ahogy az ösztön hozta. Előre, jobbra, balra, duda ( de idegeskedés semmi). Mi kis sofőrként is barna kötött sálall betekert fejjel ült, dudált, nyomult, de semmi,d e semmi gond nem volt. Nem is értem. Én ott pusztultam volna el.

Az utcákról: emberek sokasága, szegénytől, a nagyon szegénytől kezdve, a még szegényebbig, akik az utcán alszanak, tolják a kis szekerüket, kerékpárjukat, minden volt. Ja, hogy forgalommal szemben is egyszer egyszer feltűnt egy kerékpáros, vagy bármilyen pici közlekedési eszköz, tulajdonképpen rajtam kívül senkit nem zavart.

Az utcákon állatok álltak ( tehenek, elég vékonykák,) lovak, meg rengeteg kóbor kutyus.

Mivel tök szuper sofőrkénk simán elvitt minket a következő templomhoz, lélekben összepuszilgattam a sálas fejét. Azért kicsit átgondoltam, nagyon mélyen belegondoltam, hogy a biztosításom mire is szólt pontosanJ)

No, akkor érkezés a Gukudwara Bangla Sahib Templom-hoz.

Eszméletlenül nagy, és gyönyörű. Más, mint amiket eddig életemben láttam.

Cipő le, beadva egy gyűjtőbe. Vegyesen. Ismét a lábon haza vihető emlékek jöttek be a képbe. ( szerintem így utólag megúsztamJ)) Szóval cipő le, és kendő fel a fejre. Szépen néztem ki a kis kerek arcocskámmal.

A templom belülről fantasztikus , gyönyörű és színes volt. Belemennék a részletezésébe, csak félek, hogy olvassák, és ha butaságot írok, az nagyon kellemetlen lenne. Szóval, maradjanak a fotók.

A templom udvarába egy hatalmas víz , ( négyszögletes mesterséges tó) Körbejártuk. Séta közben többen odajöttek hozzánk, hogy szeretnének velünk fotót készíteni.

Azért lássuk be, nem sok fehér arccal találkoztunk.

Nagyon szép a templom, hatalmas. Zene folyamatosan hangosan szólt.

Elmondhatatlanul más, érdekes érzés volt itt sétálni.

Itt éreztem, hogy a lelkemből, a szívemből egy nagy darab itt marad Indiában.

Estére azért nagyon elfáradtunk

Az iskola autóval mindenkit hazavitt, házhoz, engem szobához. A nagyobb útról lekanyarodva most is , mikor letettük a bangladesi és orosz kolléganőt, be kellett hajtani az autóval a mellékutcákba, amik le voltak zárva. Nagy kerítéssel. A kapu előtt emberkék őrizték az utcákat. Hú de megértettem már, hogy miért.

Engem is haza illetve hotelhez fuvaroztak. Szobáig kísért, retesz be, szék

a kilincs alá, és KO: